FőmenűÜzemi TanácsBejelentkezésKapcsolat felvétel |
Archív 2021
1/10 oldal
Ajándék utalvány
Írta: Péter László - Dátum: 2021. 12. 08. 17:33
Bértárgyalás 2021
Írta: Péter László - Dátum: 2021. 12. 02. 01:50
A három érdekképviseleti szervezet kezdeményezésére 2021 november 30. napján megkez-dődtek a Bértárgyalások a BKV-nál. A Tárgyalások megtartására, valamennyi szakszervezete részvételével került sor - a járványhelyzet okán- Skype értekezlet formájában. A tárgyalásokon Bolla Tibor vezérigazgató úr sok témát érintett, többek között ismételten „megköszönte a munkavállalók áldozatos munkáját”, valamint a különböző sajtó híresztelé-sekkel ellentétben, tájékoztatta a jelenlevőket, hogy a Társaság menedzsmentje mindenre felkészült és biztosított a BKV Zrt. működése. A kötelező oltással kapcsolatban kijelentette, hogy sem a Tulajdonos, sem pedig a munkáltató nem támogatja annak a bevezetését, de a Munkáltató az oltás felvételét ajánlja, a továbbiakban is, mert csak ez jelentősen csökkenti a Covid súlyos kockázatát. A Fővárosi Önkormányzat és a Bérszövetségben (FÖX) résztvevő szakszervezetek között létre-jött és Fővárosi Közgyűlési határozattal megerősített Bérpolitikai Megállapodás, meghatároz-za a kereteket és a megállapodásra nyitva álló határidőket a 2022 évi Bértárgyalásokra. A Bérpolitikai Megállapodás alapján a Béremelés mértékét az idei garantált bérminimum és a minimálbér átlaga alapján kerül meghatározásra. Ha az átlag a 15 %-ot meghaladja az a feletti részről az érdekképviseletek egyeztetnek a tulajdonossal (megjegyzés a Tulajdonos lehetőségeit ismerve, bizonytalan). A Kormányrendelet ugyan nem jelent meg, de a Szakszervezeti Konföderációk és a Kormány, valamint a munkáltatók érdekképviselete által létrejött megállapodás már ismert. Ez alapján a BKV szinten a 15% bértömeg felosztásáról elkezdődhet az érdemi munka, a munkáltató, valamint a szakszervezetek között A Bérpolitikai Megállapodásban meghatározott határidő szerint a minimálbérről szóló Kor-mányrendelet, Magyar Közlönyben történő kihirdetését követő 30 napon belül a BKV és a szakszervezetek között létre kell jönnie a Bérmegállapodásnak. A Kormányrendelet még nem jelent ugyan meg, de a Bérpolitikai Megállapodás alkalmaz egy felső korlátot, mely szerint a 2022. évre szóló Bérmegállapodásnak legkésőbb 2022. február 15. napjáig létre kell jönni. A Munkáltató és az érdekképviseletek is kifejezték abbéli szándékukat, hogy konstruktív tár-gyalásokat folytatnak hogy, mielőbb megállapodás jöhessen léte. A tárgyalások Állandó Bizottság keretében folytatódnak. A továbbiakban is folyamatosan tájékoztatunk benneteket a tárgyalásokról. 2021. 12. 01. Mikulás, naptár, toll
Írta: Péter László - Dátum: 2021. 12. 01. 11:40
Tájékoztató év végi bérkompenzációról
Írta: Péter László - Dátum: 2021. 11. 24. 04:15
Az elmúlt 2 év a pandémia hatására nehéz gazdasági helyzetet teremtett mind a Tulajdonos, mind Társaságunk számára. Ennek hatására az idei bértárgyalások egy olyan megállapodással zárultak, amely – bár bérfejlesztést nem tartalmazott –, de lehetővé teszi, hogy a hatékony bérgazdálkodás esetén év végi többletjuttatásokat adjunk dolgozóinknak. Jó hírként tudunk beszámolni róla, hogy a novemberi bérek december 8-i kifizetésekor három juttatási elem is biztosításra kerül: 1. Az Igazgatóság megtárgyalta és jóváhagyta azt a megállapodást, amelyet a 2021. évi bértárgyalások eredményeként született Részmegállapodás 3. pontja alapján a munkáltató és a Részmegállapodást aláíró szakszervezetek kötöttek. Ennek értelmében a munkavállalók a 2021. január 1. és október 31. közötti időszak ledolgozott óráinak megfelelően 70 Ft/óra bérkompenzációban részesülnek a novemberi bérek fizetésével egyidejűleg. A juttatás átlagosan 120.000 Ft/fő körüli bruttó bért jelent, mely az egyéni munkaórák számától függően eltérő összeg lehet. 1. Szintén a Részmegállapodás alapján év végi 16.700 Ft értékű ajándékutalvány kerül kiosztásra az arra jogosultaknak. 1. A 2021. júniusi első részlethez hasonlóan kifizetésre kerül a Budapest Pótlék második részlete is. A menedzsment és az érintett érdekképviseletek is egyaránt elkötelezettek abban, hogy a 2021-ben forráshiány miatt elmaradt bérfejlesztés legalább részleges kompenzációjaként minden rendelkezésre álló bértartalék kifizetésre kerüljön a munkavállalók részére, megköszönve ezzel is egész éves áldozatos munkájukat. BKV Zrt. Tájékoztató
Írta: Péter László - Dátum: 2021. 11. 17. 11:11
1/10 oldal
|
Legújabb hírekÚj fórum témaArchív anyag |